2012 Junius 6 - Vénusz-átvonulás

Venusz atvonulas2012 év június havának 6-án, napkeltekor válik láthatóvá századunk egyik legjelentősebb égi eseménye, melynek Közép Európából csak az utolsó momentumait vehetjük szemügyre.

A 2004-es Vénusz-átvonulás teljes fázisában látható volt Erdély területéről, ennek ellenére az idén csak az utolsó kétórányi időintervallumát láthatjuk az idei jelenségnek, hiszen napkeltekor, azaz 5 óra 27 perckor (székelyföldi helyi idő) már a bolygókorong benne lesz központi Csillagunk korongjában, a 3-adik kontaktusra 7:39-kor kerül sor. A negyedik kontaktus 7:54-kor fog megtörténni, ekkor szomszédunk fekete korongja teljesen leválik a Nap korongjáról. Érdekes eseményre van kilátás, hiszen a 2004-es átvonulás második, illetve harmadik kontaktusa után rövid időre érzékelhetővé vált a Vénusz légköre, mármint annak a fénytörő képessége (lásd a mellékelt képet).

Napkeltekor érdemes szabad szemmel észlelni, hiszen a légkör fénytompító hatásának köszönhetően Csillagunk fénye kellőképpen szűrt lesz a szabadszemes megfigyeléshez. A Vénusz látszólagos átmérője 57” lesz, ez pont az átlag emberi szem felbontási küszöbénél van, viszont a légköri fénytörés hatására felnagyított napkorongon, várhatóan, szépen fog látszani szomszédunk fekete árnyéka. Kilépéskor a Nap 22°32’ magasságban fog tartózkodni, ez előtt érdemes a fotografikus/CCD-s felvételek készítésével is foglalkozni.

Amit az észlelőhelyről tudni kell: a megadott időpont (5:27) a horizonton történő napkeltét jelenti, tehát fontos, hogy a látóhatárig (0 fok magasság!) legyen szabad rálátásunk! Ideális észlelőhelyek a mezőség, vagy olyan hegygerinc/hegycsúcs, ahonnan a látóhatárig van lelátásunk. Már 1 fokos kitakarás felett a szabadszemes megfigyelés lehetetlenné válik a kifényesedő napkorong miatt!

Észlelésre használható bármilyen típusú (de ajánlott a kis fényerejű, azaz hosszú fókuszú) távcső, megfelelő óvintézkedések és fényszűrő eljárások mellett! Tömeges bemutató esetén ajánlott a projekció (10 cm maximum nyílás, ha nagyobb, akkor e méretre blendézve), hiszen a kivetített napkorongot egyszerre többen szemügyre tudják venni. Fotografikus észleléshez pedig napfólia vagy fénycsökkentő prizma ajánlott.

Szabad szemmel, fénycsökkentési eszközök és óvintézkedések nélkül ellátott távcsőbe a betekintés SZIGORÚAN TILOS! A napra irányított távcső fénynyalábjába való betekintés látáskárosodással és vaksággal jár, még a legkisebb kézi binokulárba való betekintés is maradandó károsodást okoz!

A következő Vénusz-átvonulás, amely Európából látható lesz: 2125. december 8-án fog történni, tehát érdemes erre az égi eseményre időben készülni és ha lehet megörökíteni. Persze bíznunk kell a jó időben is, hiszen, mint tudjuk, vétójoga van észleléseink felett.

Nagy István
Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület alelnöke

A hir datuma: 
Thursday, May 10, 2012 - 10
A hir evjarata: 
2012
A hir helye: 
Általános

Teljes holdfogyatkozás 2011. június 15-én Kolozsvári Csillagda

Pages