Tókos Csaba-Tamás vagyok, 18 éves, társadalomtudományok osztályban tanulok a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban Székelyudvarhelyen. Hobbijaim közé tartozik a zenélés, a sakk, valamint asztrofotózással is foglalkozom, a csillagászat fontos szerepet tölt be az életemben.
Első asztrofotóm története 2020-ig nyúlik vissza, amikor életemben először fotóztam le a Holdat egy telefon segítségével, egy távcső lencséjén keresztül. Nagyon boldog voltam, amikor ez a kép elkészült, viszont akkoriban nem gondoltam volna, hogy asztrofotózással fogok foglalkozni a jövőben. Ugyanebben az évben voltam először az EMCSE által megszervezett csillagásztáborban, egy éjszakát. Ekkor néztem bele először komolyabb távcsövek lencséjébe és nem tudtam szóhoz jutni. Nagyon jó élmény volt látni a Holdat, a Jupitert, a Szaturnuszt, hajnali 2-kor keresni a Neptunuszt és nézni a tiszta égboltot.
2022-ben is elmentem újból egy EMCSE által szervezett csillagásztáborba, ahol az egyik barátom, akit ott ismertem meg, megtanított telefonon asztrofotókat készíteni. Ekkor született meg életem első képe a tiszta égboltról, amin rengeteg csillag, valamint a Tejút is látható, meg az egyik kolléga távcsöve.
Ez a tábor után egyre gyakrabban fotóztam az eget, amikor az időjárási viszonyok engedték, és ezek az alkalmak egyre közelebb hoztak a hobbimhoz. Nikon kamerával 2023-ban fotóztam először a csillagos eget, valamint a Tejútat. A 2024-ben megrendezett csillagásztáborban a Telescop Expert által hozott Smart ZWO SeeStar S50 elektromos okos távcsövekkel volt lehetőségem a mélyég objektumok fotózására is. Ekkor sikerült életemben először lefényképeznem a sarki fényt (aurora borealis), majd 2024 októberében.
2025 március 24-én megnyílt a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban életem első asztrofotós kiállítása. A kiállítás célja, hogy az embereknek inspirációt, motivációt, izgalmat és egy mélyebb betekintést nyújtsak az Univerzumba. A kiállítás 111 képet tartalmaz 5 panón. A panók közötti kartonlapokon megtalálható mind a 111 képnek a magyarázata, hogy mi található a képen, vagy hogy miért különleges. Valamint megtalálható különböző objektumok, jelenségek magyarázata is, például mélyég objektumok, sarki fény, üstökös, nap- és holdfogyatkozás.
Az 5 panó felépítése:
- panó: Mélyég objektumok + Nap és Hold
- panó: Tejút valamint Star Trail képek + egyéb képek az égről
- panó: Különleges, nem mindennapi események (Hold- és bolygó eggyüttállások, sarki fény, Nap- és Holdfogyatkozás, üstökös) + fényfestés, mesterséges sarki fény (aurora artificialis)
- Tejút
- Egyéb képek az égről
A kiállítás a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium első emeletén megtalálható, és elérhető is lesz a tanév végéig.
Érdekesség
109. Luceafărul: Román órán tanultuk Mihai Eminescu Luceafărul című versét, innen az alábbi kép elkészítésének ötlete. Mivel a Luceafărul cím elsődleges értelmezése szoros kapcsolatban áll a Vénusz bolygóval, azaz az Esthajnalcsillaggal, ebből jött a gondolat, hogy fotózzam le aznap este a Vénuszt, persze csak ha az időjárási viszonyok engedélyezik. A képen megtalálható a vers elsődleges értelmezése (Vénusz/Esthajnalcsillag), valamint a többi értelmezése is (papíron a vers).
Számomra nagy öröm, hogy sikerült megalkotni ezt a kiállítást, remélem, hogy felkeltettem vele sok ember érdeklődését az asztrofotózás, a csillagászat valamint az Univerzum iránt.