ERDÉLYI MAGYAR CSILLAGÁSZATI EGYESÜLET

“A távcső mellett és egyéb úton szerzett szellemi örömök olyan kincsek, amelyek csak akkor maradnak meg, ha szétosztjuk.
És ahányszor szétosztjuk, annyiszorosára nő bennünk ennek a szellemi örömnek a nagysága.”

Kulin György

Beszámoló a XVI. EMCSE nyári észlelőtáborból

A bejegyzés helye: Sugásfürdő
A bejegyzés dátuma:  01/09/2025

2025-ben tartottuk meg az egyesületünk 16. csillagászati táborát, egy új helyszínen, a Kovászna megyei Sugásfürdőn, a Benkő Vendégházban.

Táborunk logója, amely a tábori pólón is díszeleg, tartalmazza az ISS-t, tisztelegve a második missziót teljesítő magyar űrhajósnak, Kapu Tibornak.

A megérkezés is nem mindennapi módon történt, a sugásfürdői parkolóban hagytuk páran az autóinkat, hogy terepjáró busszal vigyenek a tábor helyszínére. Itt üdvözlő itallal vártak, szobákkal, vacsorával, és helyben palackozott gyógyvízzel.

A tábor az eltervezett program szerint folyt le, az előadások kivétel nélkül meg voltak tartva, a pénteki kirándulás és a szombati kvíz is megvalósult. Észlelési szempontból volt 2 éjszaka, amit ki lehetett használni, de egyik éjjel eső is volt, ez idő alatt a Red Moon: For all Mankind sorozatból néztünk részeket.

Az előadásaikat páran összefoglalták, íme, nem az előadás sorrendjében:

Könyvtár és csillagászat – Diószegi Orsolya

Az EMCSE-táborban azon programokat, rendezvényeket mutattam be egy rövid előadás keretén belül, amelyek a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban valósultak meg 2024 és 2025 folyamán.

Az első csillagászattal kapcsolatos esemény 2024. szeptember végén történt Csillagászat a könyvtárban elnevezéssel, amely során Szabó O. Norton budapesti csillagász tartott interaktív és izgalmas előadást a Naprendszerről, illetve Munzlinger Attila mesélt az asztrofotózásról és bemutatta a mélyég objektumokat ábrázoló fotóit.

Ezt követően, tavasz folyamán az iskolai Zöld hét programon belül sor került 1-4. osztályos gyerekek számára egy kis csillagászatos foglalkozásra, ahol megismerkedhettek e tudományág alapjaival játékosan, mesésen, kézműves foglalkozással is kiegészítve.

nyarán pedig egy háromnapos tábor nyújtott lehetőséget 11-14 éves fiataloknak, hogy megismerkedjenek a Naprendszerrel, bolygónkkal, az éjszakai égbolttal és az űrkutatással. Távcsővel megnéztük a Napot, eljátszodtuk a Naprendszert, űrhajót készítettünk, csillagképeket alkottunk és sok más egyéb tevékenységre is jutott idő. Egy rövid előadás során Munzlinger Attila és lánya, Noémi is mesélt az asztrofotózásról és annak szépségeiről.

Sok kíváncsi és érdeklődő tekintettel volt alkalom megismerkedni.      

Asztrofotós műhelymunka – Csere Mihály

A XVI. EMCSE táborban tartottam egy műhelyt az EMCSE asztrofotós csapatának. A workshopon belül bemutattam a SIRIL, Graxpert, AstroPixelProcessor és PixInsight legfrissebb fejlesztéseit és eszközeit, valamint beszélgettünk arról is, hogyan segíthetnek az AI-alapú megoldások az asztrofotók feldolgozásában.
A résztvevők érdeklődése szuper volt, hamar beindult egy élénk, interaktív beszélgetés. Igaz, közben néhányan inkább a párnájukkal folytattak mélyebb diskurzust – de hát ők nem asztrofotósok voltak, így talán jogosan választották a dark frame helyett a dark room tesztelését. 

Csillagok alatt a Hajdúságban – Balogh Zoltán

Témája a Hajdú-Bihar Vármegyében az elmúlt 41 évben végzett amatőr csillagászati megfigyelő,észlelő,asztrofotós tevékenységünket mutatta be.

Valamint szó volt a pályázat figyelésről,pályázati technikákról és az adománygyűjtési lehetőségekről. Hogyan lehetünk kreatívak és szervezhetünk csillagászati ismeretterjesztő akciókat,projekteket amelyek újszerűsége ,új érdeklődőket vonzhat be az amatőr csillagászati közösségekben.

Merjünk-e változtatni? Gondolatok a csillagászati bemutatók módszertanáról – Munzlinger Attila

Interaktív program, ahol a távcsöves csillagászati bemutatókon szerzett tapasztalatainkat osztottuk meg, különös tekintettel a buktatókra, nehezen leküzdhető akadályokra és azok megoldásaira. A megbeszélés során felmerült az elektronikai eszközök használata is, elsősorban az újonnan megjelent okostávcsövek helye és szerepe a bemutatók során.

Az Euklidész távcső eredményei – Keresztes Pál

Az Európai Űrügynökség nagyszabású terve, mely a sötét anyagot, sötét energiát kutatja, valamint az Univerzum 3D feltérképezését 10 milliárd fényév mélységben tűzte ki céljául. Az Euclid űrtávcső két éve indult, adatainak segítségével reálisabb képet fogunk kapni az Univerzum szerkezetéről, tágulásáról, valamint a galaxisok kialakulásáról és fejlődéséről.

A házi napórakészítés alapjai – Miholcsa Gyula

A „Napórák készítése” délutáni műhelymunka szép napsütésben zajlott, ki lehetett próbálni a napórákat.

A munka egy elméleti bevezetővel kezdődött (diavetítéssel), mely a napórák szerkezetét és működését mutatta be, az időmérés történetével színezve. Diavetítéssel sok példát láthattak a résztvevők, az egész világból válogatva: horizontális, vertikális, ekvatoriális, poláris, illetve érdekesebb napóratípusokat (gömb, henger, gyűrű, zseb, stb.). Egy kis napóra kiállítás darabjait is kézbe vehették, és kipróbálhatták a napsütötte udvaron.

Következett a napóra készítése, az alapelvek megbeszélése: I. eldönteni a napóra helyét és a típusát, lemérni egy fal deklinációját, II. majd ezek alapján megszerkeszteni a gnómon irányát (az északi irány megtalálása, az iránytű használata, a csillagok segítsége, illetve számítógépes program segítségével). III. Végül az óravonalak megszerkesztése több módszerrel (a vetet árnyék megjelölése óránként, geometriai szerkesztés, számítógépes program), miután eldöntöttük a 12 óravonal helyzetét (függőleges-helyi idő, foglalja-e magába a longitudinális korrekciót, illetve a nyári időszámítást).

Ezek után a résztvevők válogathattak többféle papírsablonból elkészíteni egy kis napóra modellt, ollóval és ragasztóval (többféle vízszintes napóra, poláris- és poliéder napóra). A többiek pedig részt vettek egy konkrét, vertikális napóra készítésén a vendégház (ahol zajlott a csillagászati tábor) adataira alkalmazva. Lemértük a vendégház déli frontjának a deklinációját, egy előre előkészített falapra beállítottuk az árnyékvetőt, és megrajzoltuk az óravonalakat (a Shadows program segítségével).

A műhelymunka után még sokan szórakoztak a kiállítás napóráival, illetve estig zajlott a napóra-sablonok feldolgozása és kis napórák készítése. Reméljük, hogy a résztvevők megértették a napóra működésének a lényegét és kedvet kaptak otthon is kísérletezni eme legősibb időmérő eszközzel.

Köszönetmondás

Köszönjük szépen a szervezők munkáját, a támogatóinknak az anyagi forrásokat, amiknek köszönhetően minőségi tábort tudtunk szervezni, valamint külön köszönet a vendéglátóinknak, akik éjt nappallá téve dolgoztak a kényelmünkért, valamint természetesen az összes résztvevőnek, reméljük, jövőre is találkozunk!